Magyar Digitális Irodalomtár

  

  

  

 

    Csupor Tibor

Csillag és ősi szó


A dokumentumregény Hell Miksa és Sajnovics János 1768 és 1770 közötti norvégiai expedícióját mutatja be, amelyet VII. Keresztély dán király (1766-1808) megbízásából hajtottak végre. Az út célja a messze északon fekvő Vardø szigete volt, ahol csillagászati pontosságú megfigyelést végeztek a Vénusznak a Nap előtti elhaladásáról, 1769. június 3-án. Ugyanekkor a világ más távoli tájaira eljutva más európai csillagászok szintén megfigyelték a jelenséget, és az eredmények összegzésétől a Nap és a Föld közötti távolság pontosabb megállapítását várták.

Sajnovics a megérkezésük utáni időt a helyi lapp lakosokkal ismerkedve töltötte, mert bizonytalan állítások szerint a lapp és a magyar nyelv között érdekes nyelvi hasonlóságok vannak. Sajnovics végül egy híressé vált dolgozatot adott ki az általa aprólékos munkával összegyűjtött eredményekről, kidolgozva az összehasonlító nyelvészet módszereit, amely új lendületet adott a finnugor nyelvi rokonság kutatásához.

 

 
 


"Nyelvünk eredetéről századokig különféle legendák szóltak, sőt máig sem apadtak ki egészen a legkalandosabb téveszmék. Pedig már több mint kétszáz esztendeje meglelte a helyes nyomot Sajnovics János, és bátran el is indult rajta. Ezt a szerény jezsuita csillagászt nem is az ősi szó, hanem egy ritka csillagászati jelenség, egy Vénusz-átvonulás megfigyelésének vágya vitte messze északra, a sarkkörön túlra – a távoli lapp nép nyelvének kutatásával csak mellesleg foglalkozott –, mégis ez alapozta meg tudományos hírnevét. Az ő élettörténetét, különösen a nagy jelentőségű vardői expedíció eseményeit adja elő a fiatal író dokumentumokra alapozott, de közvetlen stílusú írása. A könyvet érdekes, felfrissített képanyag egészíti ki, az utószó pedig a 2004-es Vénusz-átvonulás lappföldi megfigyeléséről emlékezik meg."
 

 
 

az eredeti kiadás:

Móra Ferenc Könyvkiadó
Budapest, 1977
ISBN 963 11 0818 X
A borító Szecskó Péter munkája


A jelen kiadás az eredeti kötet új képekkel kiegészített változata, amelynek utószava röviden ismerteti a 2004. június 8-i Vénusz-átvonulás megfigyelésére Vardøbe érkezett kis magyar csoport útját is.

Készült 2005-ben.

 

 

letöltés (PDF formátum)
  

»   csillagászat - nyelvészet - expedíció  

 

  

 

  Főoldal   

Felhasználási feltételek

Jogi nyilatkozat

Kapcsolat

Üzemeltető